A szerszámos láda és a szent káosz

Anyukám közeledik, hallom a lépteit. Tudom, hogy ez csak egyet jelenthet: a szokásos szemle következik a szobámban. Ilyenkor mindig előjön a "rendmániás énem", és próbálom meggyőzni őt, hogy a szobámban uralkodó káosz valójában egy átlátható, logikus rendszer. Persze, ez általában nem sikerül.

Mert valljuk be, anyukám nem érti az én "művészi szabadságomat", ami a szobámban uralkodik. Ő azt hiszi, hogy a szétdobált ruhák, könyvek és egyéb tárgyak a lustaság és a hanyagság jelei. Én pedig azt gondolom, hogy ez a káosz az én személyiségem tükre. Egy kreatív, szabad szellemű ember nem élhet steril, rendezett környezetben.

De persze, anyukám ezt sosem fogja megérteni. Ő mindig is a rend és a tisztaság híve volt. Így hát, amikor meghallom lépteit, tudom, hogy eljött az idő, hogy "rendbekapjam" a szobámat.

Az első lépés mindig a legnehezebb. El kell kezdenem valahol. Általában a legszembetűnőbb dolgokkal kezdem, mint például a ruhákkal. Összeszedem a szétdobált pólókat, nadrágokat és zoknikat, és bedobálom őket a szekrénybe. Persze, nem túl rendezetten, de legalább eltűnnek a szem elől.

Aztán jönnek a könyvek. A polcokon és az íróasztalon tornyosuló könyveket próbálom valamilyen rendszer szerint elhelyezni. Általában a téma vagy a szerző neve alapján rendezem őket, de néha csak egyszerűen egymásra dobálom őket. A lényeg, hogy minél kevesebb könyv legyen látható.

Ezután jönnek az apróságok. A szétszóródott tollak, ceruzák, radírok és egyéb írószerek összegyűjtése és egy dobozba való bepakolása. Aztán a cd-k, dvd-k elhelyezése a polcokon. És végül a legfontosabb: a "tiltott" tárgyak elrejtése.

Ilyenkor kerül elő a szerszámos láda is. Tudom, hogy anyukám nem nézi jó szemmel, hogy megint vettem egy újabb szerszámkészletet. Szerinte már így is túl sok van belőle. De én imádom a szerszámokat. Szeretek barkácsolni, szerelni és javítani. És persze, a szerszámos láda mindig jól jön, ha valamit el kell rejteni anyukám elől.

A székpárna is ilyen "tiltott" tárgy. Anyukám szerint felesleges, csak a helyet foglalja, és kényelmetlen. Én pedig imádom, mert kényelmes és puha.

Az íróasztal lámpa is egy ilyen "határ eset". Anyukám szerint túl sok fényt ad, és feleslegesen fogyasztja az áramot. Én pedig imádom, mert sötétben is tudok olvasni.

És persze, ott van még a csiszolópapír is. Anyukám szerint veszélyes, mert megkarcolhatja a bútorokat. Én pedig imádom, mert segítségével bármit simára és fényesre tudok csiszolni.

Miután mindent elrejtettem és elpakoltam, úgy érzem, hogy a szobám rendbetétele sikeres volt. Persze, tudom, hogy anyukám így is talál majd valamit, ami nem tetszik neki. De legalább megpróbáltam. És végül is, a lényeg, hogy én jól érzem magam a saját "káoszomban".