A napfényes délutánok mindig különlegesek, mert ilyenkor úgy érezzük, mintha maga az idő is lelassulna körülöttünk. A gyerekekkel gyakran beszélgetünk arról, hogy mi is az idő, hogyan telik, és miért mérjük egyáltalán. A mai modern világban már természetes, hogy mindenre van valamilyen szerkezet: az óraszerkezet pontosan mutatja, merre jár a nap, a telefonok figyelmeztetnek, ha indulni kell, a kapcsolóóra pedig automatikusan felkapcsolja a fényt, amikor besötétedik. De milyen lehetett akkor, amikor még ezek a találmányok nem léteztek? Hogyan mérték az emberek az időt több száz vagy akár több ezer évvel ezelőtt? Erre a kérdésre nagyon izgalmas választ ad a napóra, amelyet most mi is elkészítünk – otthon, egyszerű hozzávalókból, és közben megtanulunk egy csomó érdekes dolgot az idő működéséről.

A napóra az egyik legősibb időmérő eszköz. Az elve végtelenül egyszerű: a Nap járása miatt a fény iránya folyamatosan változik, és az árnyék is vele együtt vándorol. Ha az árnyékot egy fix ponthoz képest figyeljük, akkor gyönyörűen kirajzolódnak az idő múlásának állomásai. A régi időkben az emberek különböző formájú napórákat készítettek, volt köztük olyan, ami hatalmas kőből állt, és olyan is, amit egy apró tálka és egy pálca alkotott. Nekünk nincs szükségünk semmi bonyolult eszközre – csupán egy kis ügyeskedésre és néhány, a háztartásban gyakran előforduló tárgyra.

Kezdetnek keresünk egy erős kartonlapot vagy egy kisebb, üres költöztető doboz jysk típusú karton oldalát, amely elég stabil ahhoz, hogy megtartsa a napóra alapját. A gyerekek általában imádják az ilyen barkácsolós projekteket, főleg ha közben lehet rajzolni, festeni, dekorálni. A kartonunkra egy kör alakot rajzolunk, majd bejelöljük rajta az órákat. Természetesen nem kötelező mind a tizenkét órát felvenni, akár csak a fontosabb állások is megteszik: reggel, dél, délután. A napóra lelkét a mutató adja – ez lesz az a kis pálca, amely árnyékot vet. Használhatunk hurkapálcát, ceruzát vagy bármit, ami hosszúkás és egyenesen.

Most jön a varázslatos rész: a napóra csak akkor lesz pontos, ha megfelelő helyre tesszük. Ki kell menni a kertbe, a teraszra vagy a parkba, és olyan területet keresni, ahol hosszabb ideig nem takarja ki sem fa, sem a ház fala. A mutatót úgy kell a karton közepébe szúrni, hogy enyhe dőlésszöge legyen és észak felé mutasson – ez az, ami a napórát igazán működőképessé teszi. Délelőtt, amikor már elég erősen süt a nap, megfigyelhetjük az árnyék állását, és bejelölhetjük a kartonra, hol tart éppen. Aztán egy óra múlva újra megnézzük, majd ismét jelölünk. Így szép lassan kirajzolódik a saját, egyedi napóránk.

A gyerekek számára ez a folyamat nem csupán barkácsolás, hanem igazi felfedezés. Megtanulják, hogy az idő nem egy láthatatlan, misztikus dolog, hanem valami, amit meg lehet figyelni, mérni, sőt akár meg is lehet jeleníteni árnyék segítségével. Közben persze rengeteg kérdés merül fel: Miért követi az árnyék a Nap útját? Miért más a  dél és miért hosszabbak a reggeli árnyékok? És hogyan működik mindez télen, amikor kevesebb a napsütés? Ezekre a kérdésekre közösen kereshetünk választ, és az együtt gondolkodás mindig hatalmas élmény.

A napóra készítése közben az is előfordul, hogy apró kincseket találunk otthon, amelyek még hasznosak lehetnek. Nálunk például egy darab légpárnás fólia került elő, amellyel beborítottuk a napóra köré készített díszkeretet. A gyerekek imádták, hogy a kis buborékok csillogtak a napon, és egyszerre vált az egész időmérő eszköz egy mókás, különleges dekorációvá. A napóra így nemcsak taneszköz, hanem kreatív alkotás is lett.

Ahogy telik a nap, újra és újra visszatérhetünk az órához, hogy megnézzük, hol jár az árnyék. Ilyenkor jó beszélgetni arról is, hogy ma már hányféleképpen mérjük az időt: vannak precíz óraszerkezetek, amelyek pontosabban járnak, mint valaha; vannak digitális kijelzők, amelyek éjjel-nappal mutatják az időt; és vannak olyan eszközök is, mint a kapcsolóóra, amelyek automatikusan elvégzik helyettünk a feladatokat, amikor eljön az ideje. De mindezek az okos megoldások valahol ott gyökereznek, hogy valaki egyszer leült, megfigyelte a nap mozgását, és azt mondta: „Itt van az első óra.”

A saját napóránk elkészítése közben mi is egy kicsit visszarepülünk ebbe a korba. Átéljük azt az izgalmat, amit őseink is érezhettek, amikor megfigyelték a természet ritmusát. Közben pedig remekül szórakozunk, alkotunk és tanulunk – együtt, gyerekek és felnőttek. És talán mire a napóra árnyéka esténként eltűnik, mi is egy kicsit jobban megértjük, hogyan telik az idő körülöttünk.